Pávai István honlapja

Uram, irgalmazz nékünk! Moldvai magyar szentes énekek és imádságok

Kallós Zoltán gyűjtése

 

Első kiadás bakelit lemezen:

Szerkesztette, a kísérőfüzetet összeállította Pávai István

Pentaton, ST-CS 0309 bakelit lemez, Marosvásárhely, 1993

   

 

Harmadik kiadás audio-CD lemezen:

Szerkesztette, az ismertetőt írta Pávai István

Fonó Budai Zeneház, FA-223-2 audio-CD, Budapest, 2005

 

Kronológia - Hivatkozások - Recenzió - Megrendelhető itt

  


Pávai István
Kallós Zoltán és a moldvai magyar vallásos folklór

[A harmadik kiadás ismerető szövege]

 

   Kallós Zoltán 1926-ban született Erdélyben, a Kolozs megyei Válaszúton. Szülőfalujában három etnikum, magyar román és cigány élt együtt. Mindhárom nyelvét és folklórját már gyermekkorában elsajátította, s családja kiterjedt rokonsági kapcsolatai révén már ekkor betekinthetett több mezőségi falu hagyományaiba is. 1946-ban tanítói oklevél birtokában a közeli Kalotaszeg táji sajátosságait tanulmányozhatta. Az 1950-es évek elején a Kolozsvári Zeneakadémia hallgatójaként tanárát, Jagamas Jánost mezőségi magyar és bihari román gyűjtőutakra kísérte el. Vele jutott el először a moldvai magyarok közé. Munkájuk eredménye külön kötetben látott napvilágot (FJ). Később politikai okokból kénytelen volt főiskolai tanulmányait megszakítani. Ettől kezdve több mint egy éven keresztül a moldvai Lészped községben tanított, ahol akkor még magyar tannyelvű iskola működött. Ez nagyon jó alkalom volt a helyi folklóranyag megismerésére, ugyanakkor a környék többi magyarlakta faluját is gyakran fölkereshette. Ezután néhány éveig a közeli Gyimes völgyében dolgozott egy faipari vállalatnál, ahonnan rendszeresen bejárt Moldvába. A Kolozsváron való letelepedése után is többször utazott Kárpátokon túli kutatóútra. Moldvai gyűjteményében a vallásos vonatkozású anyag csak egy kisebb töredéket képez, mégis akkora mennyiséget tesz ki, hogy a jelen lemezen elhangzó felvételeket csak hosszas mérlegelés után lehetett kiválasztani, pedig ezúttal mindössze három falu anyagából készült válogatás. Gyűjtéseinek eredményessége annak köszönhető, hogy a falusi emberekkel való kapcsolata nem szűkült le gyűjtő és adaközlő kapcsolatára. Teljes egészében átérezte az emberek mindennapi gondjait, részt vállalt azok megoldásából, gyógyszereket szerzett nekik, segített gyermekeik városi elhelyezkedésében, számontartotta rokoni kapcsolataikat, egyszóval azonosulni tudott velük.

   A népi imák gyűjtésére és közreadására viszonylag későn került sor a magyar folklórkutatásban. Kallós Zoltán 1966-ban publikált ráolvasásként használt idevonatkozó gyimesi és moldvai szövegeket, s ezzel a kutatás figyelmét a magyar nyelvterület ilyen szempontból is kiemelkedő jelentőségű keleti részére irányította (Ráolvasás a moldvai és a gyimesi csángóknál. Műveltség és Hagyomány. VIII. 137–156. Bp. 1966). Bár szórványos följegyzések korábban is rögzítettek népi imákat, ezeknek sajátos műfajként való kezelése és tudatos gyűjtése az intézményes magyar folklórkutatásban csak 1970. után következett be, amikor Erdélyi Zsuzsanna fölhívta erre a figyelmet és megfogalmazta a kutatási tennivalókat. Az emelkedett stílusú beszédhangon mondott ritmikus prózai műfaj, a népi ima és a népi imádkozás jelenségének jobb megértése végett a műfaj legkiválóbb magyar szakértőjének megállapításait érdemes idéznünk (Hegyet hágék, lőtőt lépék. Bp. 1976: 23–28):

   "Kis közösségben végzett általános gyakorlat, családon belül, jobbára szülői, nagyszülői örökítéssel folytatják. Kötött, liturgikus keretben ma már nincs helye, történelmi rétegeiben igen. Szövegei nem hivatalos szövegek, egyházi jóváhagyás nélkül élnek. A papság általában nem tudott róluk s a hozzájuk fűződő gyakorlatról. Ha mégis fülébe jutott ... meggyőzéssel, tiltással, szankciókkal igyekezett háttérbe szorítani, megszüntetni. Nem sok sikerrel. Erősebb volt a hagyományhoz való ragaszkodás, melyet érzelmi és esztétikai tényezők is fokoztak... Alkalomhoz jelen funkcióban nem kötődött. Zárt, hagyományőrző vidéken szórványközösségekben (pl. Moldva) szokásköltészet köszöntő, kántáló szövegrészleteiként jeles napokon előfordul. Ideje: jobbára esti, reggeli ima, néha délben is mondják. Gyakran pénteken, nagyböjtben, nagyhéten, nagypénteken. Bajban, veszedelemben. Sokszor csak amikor «éppen eszükbe jut». Munka közben, úton, mezőn. «Bármikor lehet.» Helye: lakószoba (konyhaasztal–ágy–tűzhely körül–előtt, térdelve, ülve; falikereszt, Mária-szobor előtt. De kint a határban levő keresztnél is ... Kálvárián, imaházakban stb. Rítusban helye, rendje nincs... Az anyag motívumainak múltbeli irodalmi kötődése mind magyar, mind nemzetközi vonatkozásban szembetűnő ... Magyar motívumpárhuzamai a 16. század kolostori irodalmának egyes műfajai érintésével (imádság, énekköltészet, szenvedéstörténet, Máriasiralom, látomásiroidalom stb.) a 14. századi Ómagyar Máriasiralomig követhetők... Párhuzamaink nemcsak a nyugati egyházzal mutatnak közösséget; számtalan motívumunk bukkan fel az őskeresztény–görög egyházi irodalomban, a keleti varázs-, a bizánci apokrif anyagban és a mindezeket visszhangzó középkori szláv, pravoszláv és német egyházi–papi gyógyászati irodalom emlékeiben is." Jelen CD imákat tartalmazó sávjai: 1, 9, 14, 15, 19, 25.

   A "szentes énekek", az imákhoz hasonlóan, nem tartoznak a folklóralkotások közismert műfajai közé. A verssorok szótagszámát szabadabban kezelő litánia-típusú szövegek és a rímes-strófikus formák egyaránt jelen vannak ebben az anyagban. Gyakran az énekelt szövegek is fohászszerűek. Kapcsolatuk az írott kultúrával sokkal erősebb, mint a világi műfajok esetében. Az első magyar nyelvű vallásos népénekek latin előzményekből alakultak ki, jóval a reformáció előtt. A hivatalosan engedélyezett liturgia nem fogadta be ezeket, sőt a liturgián kívüli templomi éneklésüket is tiltotta. Már 1114-ben kimondja az esztergomi zsinat: "A templomban semmi se olvastassék vagy énekeltessék, amit a zsinat jóvá nem hagyott". Zenei forrásaiknak tekinthetők, a gregoriánon kívül, a középkori európai népének és a magyar népzene is, hiszen pontosan a liturgikus kereteken való kívülmaradás miatt hiányzott a dallamok és szövegek kanonizálása, s így jobban hatottak a szájhagyományozás törvényszerűségei. A reformáció után a protestánsoknál a korábbinál nagyobb jelentőségre tett szert az anyanyelvű népének. Ennek hatására szerepe a katolikusoknál is megnőtt. A 16–17. században kéziratos és nyomtatott énekeskönyvek jelentek meg, amelyek viszonylag egységesítő tényezőként hatottak. A későbbi századokban további kiadások számos új dallamot vezettek be, a régiekből sokat kihagytak, amelyek viszont a nép ajkán variálódva napjainkig fönnmaradtak. Általában megfigyelhető, hogy a katolikusoknál a népének ma is sokkal kevésbé kötődik a templomi szertartásokhoz, mint a protestánsok esetében. Ez fokozottan érvényes a moldvai katolikus magyarokra, akik történelmük folyamán igen ritkán élhettek azzal a lehetőséggel, hogy anyanyelvükön énekeljenek a templomban, s ez az igényük ma sincs kielégítve (lásd alább A moldvai magyarok történetének kronológiája c. részt).

   Az alábbiakban rövid, teljességre nem törekvő áttekintést adok a CD-n elhangzó "szentes énekek" szövegeinek és dallamainak eredetéről, az írott forrásokhoz és más vidékek folklóranyagához való viszonyáról:

2. Uram, irgalmazz nékünk. Az egyik legősibb fohász-formájú könyörgés – görög eredetű latin szóval litánia – változata, amely még a keleti egyházból öröklődött. A szöveg magyar nyelven Kájoni János Cantionale Catholicumában (Csík, 1676) jelent meg. Az ott található Processziókra való litániák közül A Boldogasszonyról való litánia áll az itt elhangzóhoz a legközelebb. Még közelebbi szövegváltozat a Lorettói litánia néven ismert forma, amely a késő középkorban terjedt el és a híres lorettói Mária-kegyhelyről kapta nevét. A Liber usualisban közölt latin nyelvű Lorettói litánia dallama azonban különbözik az itt hallható klézseitől. A felvételünkön hallható változat a magyar népzene egyik ritka dallamtípusa, távolabbi párhuzamait halottas énekként gyűjtötték Bukovinában, Háromszéken és Moldvában, Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom szövegkezdettel (DPP: 1218–1223; SzD: 783–784; LU: 1857).

3. Kelj fel, keresztény lélek. Eredetije egy 17. századi, németföldről idekerült latin szövegű dallam: Dum virgo vagientem. A 17. században egy népszerű szokásban, a csillagozásban kapott szerepet. Talán ezáltal terjedt el az egész magyar nyelvterületen, többféle szöveggel is. (SzDR II: 79).

4. Elindula József. Dallama és szövege a karácsonyi szokáskörhöz kapcsolódik. Első följegyzése a Deák–Szentes-féle kéziratból (1774) ismert. 1902-ben Vikár Béla az udvarhelyszéki Firtosmartonoson gazdagon díszített változatban gyűjtötte, majd Kodály Zoltán 1912-ben Kászonban. Később Bukovinából és Csíkból is előkerült, tehát egy olyan dalról van szó, amelyik korábban a Székelyföldön közismert volt, később kiveszett, viszont Moldvában még sokáig megőrizte népszerűségét. Mezőségi előfordulásáról egyetlen adatot ismerünk: a visai reformátusok éneklik karácsonyi köszöntő kántaként (SzDR II: 110)

5. Születésén Jézusnak. Szövege In natali Domini kezdettel európai eltejedtségű középkori karácsonyi kanció. Magyar fordítását a Cantus Chatolici több kiadásában (1651–1703), a Kájoni-féle Cantionaléban, lutheránus részről pedig az Eperjesi graduálban (1635–1650) adták közre. Az ezekben szereplő dallam cseh, német és szlovák énekeskönyvekben is megtalálható, a magyar népi változatokban viszont másikra cserélődött. Az itt elhangzó dallam sajátosságai alapján a magyar népzene középkori európai rétegéhez sorolható. Moldván kívül eddig csak Udvarhely- és Háromszékről került elő, s eddig még nem ismeretesek nem magyar párhuzamai (SzD: 379, RMDT II: 589).

6. Könyörülj méltósággal. Ritka dallam újesztendőköszöntő funkcióban. A rá jellemző 7+7+4-es szótagszámképletet 18. századvégi diákdallamtárak egyes darabjaiban látjuk viszont, amelyek népi változatokban is fönnmaradtak. Előbbiek közül a legismertebb a De mit töröm fejemet kezdetű (ÖÉ: 553).

7. Felkelék én jó reggel hajnalba. Karácsonyi köszöntő, látomásszerű szöveggel. Moldva mellett Bukovinában, Kalotaszegen és az Észak-Mezőségen éneklik. 4+6-os szótagszámképlete a latin költészetnek, a nyugat-európai (főleg francia) népzenének, valamint a bolgár és szerb epikus énekeknek is sajátja (SzD: 509–510).

8. Mikor Máriának s az Isten angyala. Szövege adventi kántálóként többféle dallammal ismert a Dunántúltól Moldváig. Az itt elhangzó dallam viszont ritkább. Középkori előzménye a Szent János himnusz (Ut queant laxis) egyik dallama, amely később a protestáns graduálokba is bekerült. Moldván kívül a magyar néphagyomány a Székelyföld katolikus részein tartotta fönn, de egy töredékes változatát a református Kalotaszegen is följegyezték (MNT II: 314., 316., 322. sz.; SzDR II: 14).

10. Én nemzetem, zsidó népem. A magyar népzene keleti eredetű rétegével rokon ereszkedő jellegű dallam több 17–18. századi protestáns és katolikus gyűjteményben megtalálható (többnyire József, József, hol vagy, József szövegkezdettel), így a Csíkcsobotfalvi Kájoni-kéziratban is. A gyűjtők az egész magyar nyelvterületen megtalálták más, köztük keserves- és balladaszöveggel is (SzDR II: 61).

11. Lehullott a Jézus vére. Nagyböjti passiós ének. Dallama egy ősi eurázsiai dallamrétegnek abból az ágából származik, amelyből a magyar sirató is kisarjadt. A magyar nyelvterület egészén ismert, más szövegekkel is, gyakran halottas énekként. Az utóbbi szerepkörben rögzítették először írásban 1693-ban Illyés István nagyszombati gyűjteményében (RMDT II: 466; SzDR II: 63).

12. Úr Krisztus feltámada. Közép-európai elterjedtségű középkori dallam. Első írott magyar nyelvű változata a Cantus Catholiciban jelent meg (1651). Bár a magyar tájakon mindenfele ismert, a 17. századi feljegyzéshez a moldvai és erdélyi változatok állnak közelebb. Szövege középkori latin és német nyelvű előzményekre vezethető vissza. Ezek magyar nyelvű parafrázisait már a 16. században feljegyezték más dallamokkal (RMDT II: 544; SzDR II: 21).

13. Feltámadt Krisztus e napon. A 17. században cseh és német egyházi énekeskönyvekkel párhuzamosan az Eperjesi graduálban jelenik meg magyar szöveggel (1635). A nyelvterület minden pontján gyűjtött népi változatok viszont a keleti kapcsolatokkal rendelkező magyar siratódallamokkal is erős rokonságban állnak. Ebben az esetben valószínűleg nyugati és keleti örökség ötvöződéséről van szó. A szöveg latin eredetije, Surrexit Christus hodie, a húsvéti liturgia fontos eleme volt (SzD: 290).

16. Atya, Fiú, Szentlélek: egy Isten. Körmeneti ének. A magyar népköltészetre nem jellemző versforma idegen eredetet sejtet. Ennek ellenére külföldi énekeskönyvekből még nem került elő. A Cantus Catholiciban (1651) Régi litánia címmen szerepel, moll dallammal, akárcsak a nyelvterület északi részén. Moldvában viszont mindig a dúr változatot éneklik (RMDT II: 546; SzDR II: 78).

17. Üdvezítőnknek szent anyja. A gregorián eredetű dallam előképe Ave fruit prima salus szöveggel német- és csehföldön is ismert volt. A magyar ritmusérzék kiküszöbölte belőle a jambikus jelleget. Több 16–17. századi feljegyzése ismeretes. Szövege az Alma Redemptoris mater c. Mária-antifóna magyar nyelvű parafrázisa (SzD: 519).

18. Hallgass meg münköt, Úristen. Szövege szinte szóról szóra egyezik a Kájoni-féle Cantionale Catholicumban közölttel (1676). Ez nem más, mint az Audi, benigne Conditor kezdetű gregorián himnusz fordítása. A Klézsében gyűjtött dallam, bár kétségtelenül gregorián eredetű, különbözik a Liber usualisban ezzel a szöveggel közölt himnuszdallamtól (Domokos: 394; LU: 539)

20. Ó, szép Jézus, ez új esztendőben. 16–17. századi magyar és szlovák énekeskönyvekben tűnik fel először írott formában, Gratulare Virgo kezdetű latin szöveggel. A népi változatokban ugyanehhez a dallamhoz, az itt elhangzó újévi népénekszöveg mellett karácsonyit is alkalmaznak (Szűz Mária e világra nékünk), a nyelvterület más részein pedig névnap- vagy disznótoros-köszöntő szövegek társulnak (MNT II: 1063–1068; SzD: 800).

21. Ó, bút látott, sok kínt vallott gyarló testem. Szövege legkorábban egy névtelen szerző 1646-ban kiadott Comico–Tragoediájából ismert. Dallammal először a Cantus Catholiciban bukkan föl (1675). A magyar nyelvterületen kívül kiadott párhuzamát Domokos Pál Péter fedezte föl a magyarországi születésű Martin Spielenberger 1641-ben Danzigban megjelent gyűjteményében (RMDT II: 519–520). Magyar népzenei változatait Moldván kívül megtalálták Bukovinában ("hamvazó szerda előtti vasárnap a templomban a mise végén énekelték"), Udvarhelyszéken, a Felvidéken, a Dunántúlon (virrasztóénekként) és Szlavóniában (SzDR II: 73).

22. Mivel már bésötétedett. A Cantus Catholiciban (1651) szereplő egyik himnuszdallam (Jesu dulcis memoria) dallamának háromsoros változata. Az eddigi gyűjtések során a magyar nyelvterület több részén fölbukkant, de Erdélyből csak egy példánya került elő, s az itt hallható moldvai változat az első adat a dallam előfordulására a Kárpátoktól keletre. Szövegének egyes részletei a Cantionale Chatolicumban szerepelnek Estvéli ének címmel, a Te lucis ante terminum kezdetű gregorián himnusz fordításaként. A harmadik versszaktól az Estéli imádság (25. sáv: Én lefekszem én ágyamba) egyes részleteihez alkalmazkodik (Domokos: 936; SzDR II: 66).

23. Szünjék meg bánattól szomorú szívetek. Szerteágazó változatkörrel az egész magyar nyelvterületen megtalálható dallam. A siratók motívumkincséből építkezik. Első írott följegyzése Illyés István Halottas énekek c. gyűjteményében található (Nagyszombat, 1693). Szövege halottas népének (SzDR II: 80).

24. Kedves álmot hogy szerezne szülöttjének. Dallama korábbi feljegyzései, több más szöveggel is, Náray György Lyra Coelestis c. gyűjteményében (Nagyszombat, 1695) és a Deák–Szentes kéziratban (1774) találhatóak. Német eredetű dallam, amelynek a magyarhoz közelebbi változatai a cseheknél és szlovákoknál is előfordulnak (RMDT II. 133). Szövegének és dallamának változatát egy dél-alföldi betlehemes játék betétdalában találjuk meg (MNT II: 573).


Irodalom és rövidítések

BK = Benda K. (szerk.): Moldvai csángómagyar okmánytár. Bp. 1989; DPP = Domokos P. P.: ...édes Hazámnak akartam szolgálni... Bp. 1979; FJ = Faragó J.–Jagamas J.: Moldvai csángó népdalok és népballadák. Buk. 1954; DSz = Dobszay L.–Szendrei J.: A Magyar Népdaltípusok Katalógusa I. Bp. 1988; LU = Liber usualis... Paris–Tornaci–Roma 1946; MNT II = A Magyar Népzene Tára II. Bp. 1953; ÖÉ = Ötödfélszáz énekek. Bp. 1953; RMDT II = Régi Magyar Dallamok Tára II. Bp. 1970; SzDR = Szendrei J.–Dobszay L.–Rajeczky B.: XVI–XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben I–II. Bp. 1979; ZTI Mg, Ap = magnetofon-, illetve lemezfelvétel jelzete az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Archívumában.