Pávai István honlapja

Kalotaszegi népzene

A bogártelki Czilika-banda

Szerkesztette Pávai István

Hagyományok Háza, HH CD 003-4 dupla audio-CD

Budapest, 2005

Tartalom - Bemutató - Hivatkozások

Megrendelhető itt


Kalotaszeg és a bogártelki zenészek

(A CD ismertető szövege)

Kolozsvártól nyugatra, a Gyalui-havasok, a Vigyázó és a Meszes hegység által határolt területen fekszik Erdély egyik leghíresebb, legkorábban megismert történeti-néprajzi tája. A népi kultúrájában alapjában egységes vidék peremén olyan falvak helyezkednek el, amelyek részben már a szomszédos Szilágyság, Mezőség, Aranyosszék táji sajátosságait ötvözik a kalotaszegies jelleggel. Ezért a néprajzkutatók 40--50 települést sorolnak ide, aszerint hogy szorosabban vagy tágabban értelmezik-e a táj határait. Ezek többségét magyarok lakják, helyenként románokkal és cigányokkal közösen. Három világosan elkülönülő vidékének hagyományos neve: Felszeg (a Kalota és a Sebes Körös havasalji része, illetve a Kapus forrásvidéke), Alszeg (az Almás-patak melléke), valamint az előző kettő és Kolozsvár közé eső Nádasmente. Utóbbi négy települése Cifravidék néven is ismert (Bogártelke, Nádasdaróc, Méra, Vista). Árnyaltabb tagolással kisebb, negyedik altájegységként különül el a Kapus-mente. A magyarság viszonylag korán megtelepedett ezen a vidéken, a 13. század végéig már mindegyik kalotaszegi falut említik az oklevelek. A helyi hagyomány egyes falvakban székely, tatár, ritkán szász eredetet is számon tart. Két római katolikus falu (Bács és Jegenye) kivételével az itt élő magyarok református vallásúak.

A Kalota mint folyó-, település-, illetve vidéknév 1213-tól kezdve tűnik fel írott forrásokban, Kalotaszeg formában pedig egy 1443. évi oklevélben bukkan föl, amely idetartozó községeket sorol föl ("in Comitatu Kalathazeg existentes et habitas"). Ezt megelőzően az Árpád korban létezett a nagyváradi püspökség részeként egy kalotai esperesség, a mai Alszeg és Felszeg Bihar része volt, csak a Nádasmente tartozott Kolozs vármegyéhez, illetve a kolozsmonostori apátsághoz. Az egykori szélesebb értelemben használt Kalota-vidék emlékét őrizte még a 16. században a Nagyvárad közelében fekvő Kiskalota, illetve a Sebes-Körös Bihar megyei szakaszát jelölő Középkalota tájnév. Ekkor csak a Körös és a beleömlő Kalota patak által közrefogott kisebb háromszöget nevezték Kalotaszegnek. A történelem viharos évszázadaiban stratégiailag jelentős hadiút vezetett keresztül ezen a vidéken. A hadi események miatt az itteni lakosság több rendben megritkult, s ennek nyomán etnikai összetétele is részben megváltozott.

Kalotaszeg népe gyenge minőségű szántóföldjei miatt állattenyésztéssel, fakitermeléssel és háziiparral is foglalkozott, sőt már régóta kénytelen volt távolabbi vidékeken is alkalmi munkát vállalni. Már 1828-tól van adat az Alföldön arató kalotaszegiekről. Ezek a tényezők magyarázatot adnak a népi kultúra változásaira, pl. a 19. századi műdaloknak és az új stílusú magyar népdalnak a Mezőségen tapasztaltnál nagyobb arányú elterjedésére ezen a tájon. A Bánffyhunyadon, Kalotaszeg vásáros központjában rendezett sokadalmakra szilágysági és mezőségi gabonaárusok, távolabbi vidékekről érkező zsidó kereskedők is eljártak, ami jó lehetőség volt a kulturális érintkezésre.

Kalotaszegre, mint sajátos arculatú, gazdag díszítőművészettel rendelkező néprajzi tájra már a 19. század folyamán felfigyeltek, s ez váltotta ki a szélesebb érdeklődést más magyar tájak népművészete iránt is. Ugyanakkor a művelt világ irányából érkező pozitív értékelő jelzések a kalotaszegieket is ráébresztették saját értékeik fontosságára, aminek hatására felélénkült a népi szövés-varrás, fafaragás, s kialakult annak kereskedelmi céllal termelő háziipara. Mindebben kulcsszerepet játszott Gyarmathy Zsigmondné Hóry Etelka, aki az 1885. évi országos kiállításra egy kalotaszegi parasztszobát rendezett be. Ennek nyomán még arisztokrata körökből is érkeztek megrendelések. Így nem csoda, hogy Vikár Béla a századfordulón kalotaszegi népdalgyűjtésre indulva elsőként Gyarmathyék házát kereste föl Bánffyhunyadon. Itt ismerkedett meg egy jó hangú kalotaszegi lánnyal, Tamás Katával, akit előbb Kolozsváron, majd a budapesti Uránia színházban is fölléptetett. 1900-ban Kata fonográfhengerei a párizsi világkiállításra is eljutottak.

1906-ban Seprődi Jánosnak a kolozsvári Református Kollégium diákjai számára hirdetett pályadíját Bogdán János nyeri el 60 Magyargyerőmonostoron följegyzett dalért. Néhány évvel később Bartók Béla is járt Körösfőn és Magyargyerőmonostoron, majd Balabán Imre gyűjtött hangszeres zenét egy mérai bandától. A két világháború közötti időszakban is folyamatosan élénk volt az érdeklődés Kalotaszeg iránt. Az ún. Pátria hanglemezfelvételek idején két körösfői asszonnyal is készültek népdalfelvételek. 1936-ban Kolozsváron bemutatták Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya című színpadi balladafeldolgozását, 5 kalotaszegi falu 50 népi szereplőjével, a bogártelki cigányzenekar közreműködésével. Szintén e tájra irányította a figyelmet Séfeddin Sevket Tibor regénye, a Kalotaszegi madonna, amely alapján 1943-ban film is készült. Az ötvenes évek elején Jagamas János és a kolozsvári Folklór Intézet gyűjtőmunkája nyomán 21 kalotaszegi faluból 3500 dal kerül rögzítésre, néhány hegedűkísérettel is. Ennek az anyagnak egy részét képezi az az inaktelki zenei monográfia, amely sajnos sosem került kiadásra. Az erdélyi kutatók közül Almási István, Demény Piroska, Olosz Katalin, Vasas Samu, Salamon Anikó, valamint Szenik Ilona és a Kolozsvári Zeneakadémia általa vezetett folklórkörében tevékenykedő diákok rögzítettek, s részben publikáltak jelentősebb mennyiségű kalotaszegi népzenét.

A kalotaszegi táncokról az első híradások a 19. század végéről ismertek. Jankó János, a táj sokoldalú néprajzi kutatója, s első monográfusa leírja egy jegenyei fiatalember és a magyargyerőmonostori legények között spontán módon kialakult táncos vetélkedőt. Ugyanő tudósít a Jegenyefürdőre szerződtetett váralmási prímás, Ötvös Berci bandájáról. A táncok módszeres megfigyelésére csak az 1940-es  évektől kezdve került sor, majd a hatvanas években születtek meg az idevonatkozó tudományos értékelések, első sorban Martin György munkássága nyomán. A kalotaszegi hangszeres népzene gyűjtésében kiemelkedő Kallós Zoltán és Martin György szerepe, akik a hetvenes évektől kibontakozó magyarországi és erdélyi táncházmozgalomban tevékenykedő zenészek, táncosok figyelmét erre a tájra is fölhívták, s így innen tekintélyes mennyiségű felvétel halmozódott föl az archívumokban.

Korábban Kalotaszegen is több településen léteztek cigányzenész dinasztiák, amelyek nemcsak saját falujuk, hanem az egész vidék népzenei igényeit ellátták. Ilyen zenészközpont volt Bánffyhunyad, Gyalu, Magyarlóna, Méra Bogártelke, Magyargyerővásárhely, Kispetri, Váralmás. Helyenként parasztprímások is megtanulták a repertoárt (Inaktelke, Türe). A könnyűzene térhódításával a hagyományos zene iránti igény a kalotaszegi falvakban jelentősen csökkent, így a cigányzenészek száma az utóbbi időben megcsappant, illetve az új helyzetnek megfelelően átképezték magukat.

A bogártelki Czilika-banda ősei Türében éltek, a jelen CD-n játszó mindkét prímás Türében született. Az első világháború utáni időszakban a bogártelkiek kalákában építettek egy házat, s áthívták abba Türéből a Czilika családot, hogy saját jó zenészeik legyenek az akkor még számos táncalkalom kiszolgálására. A cigányzenészeknél szokásos módon gyakran születtek gyerekek házasság előtt is, ezért van az, hogy Boros Samu és Czilika János, bár édes testvérek, anyai illetve apai ágon öröklődött családnevük. Anyai ágon féltestvérük a bőgős Boros Gyula, akinek apja Bunyi Gyula bogártelki kisbőgős volt. A prímások, János és Samu, apjuktól, az öreg Czilika Jánostól tanultak, sokat muzsikáltak később is együtt. Ezért játékukon jól érződik az összeszokottság, ami elég ritka ezen a tájon, hiszen a kalotaszegi hangszeres előadásmód nagyfokú változatossága, rögtönzöttsége nehezíti az összjátékot. Ilyen értelemben számos negatív példát hallhatunk egyrészt a városi táncházzenészek két prímással készült felvételein, másrészt a városi rendezvényekre kihozott, alkalmilag összetársított, egymással nem összeszokott falusi prímások felvételein.

A Czilika-banda Kalotaszegen belül a Nádasmentén, s az azzal szomszédos területeken muzsikált, leggyakrabban magyaroknak, kisebbrészt románoknak és cigányoknak, alkalmilag zsidóknak is. Gazdag repertoárjuk nem lenne visszaadható egyetlen CD-korongon, kettőn is csak töredékesen, de így mégiscsak átfogóbb képet lehet kapni arról a zenei örökségről, ami egykor ezen a vidéken honos volt, s töredékeiben ma is megtalálható. A zenekari összjátékon, különösen a harmonizáláson egyértelműen érződik a városi cigányzene hatása, a funkciós akkordfűzések,  az állandó domináns- és váltódomináns-képzés kötelező volta. Mindez érdekes, immár lassan kalotaszegiesnek mondható szerves szimbiózist alkot azzal a régies dallamhagyománnyal, amely az itt előforduló táncok és más műfajok zenéjét átszövi.

Kalotaszegen a hagyományos népélet számos táncalkalmat ismert. Ezek részben az emberélet fordulóihoz, részben az év jeles napjaihoz kapcsolódtak. A magyarok férfitáncai közül a legényes volt elterjedtebb a verbunkot kevesebben ismerték, inkább zenéje terjedt el, amelyre ráhúzták a legényes figuráit. Helyenként a verbunk dallamokat, a Rákóczi-induló mellett, lakodalmi marsként alkalmazták, s gyakran egy szaporával zárták le. A kalotaszegi legényes az erdélyi régies gyors férfitáncok legfejlettebb, legvirtuózabb változata. Régen ezzel kezdődött a táncrend, egyenként járták, gyakran versengésszerűen, közben a lányok a háttérben összefogózva forogtak (sifiteltek), és táncszókat kiáltottak (csujogattak). A táncrend a kétlépéses csárdással folytatódott, amelyben váltakozó motívumokként előfordult fenthangsúlyos zárt forgás, félfordulós kopogós, a lány kar alatti forgatása, egymástól elváló kifordulás. Ettől főleg zenében és tempóban tér el a jóval gyorsabb szapora. Mindkettő esetében a férfi kiengedve párját figurázhat, vagyis járhat legényes motívumokat is. A legényes zenekísérete erdélyi viszonylatban Kalotaszegen igen gazdag, több mint harminc dallamot tartalmaz. A csárdás és a szapora dallamok száma ennél jóval magasabb, ami azzal is magyarázható, hogy a régies magyar dallamanyagon kívül az új stílusú magyar népdalokat, sőt a 19. századi városi eredetű csárdászene egyes darabjait is asszimilálta. A táncszüneteket kitöltő énekes-zenés mulatozás két fontos műfaja a teljesen kötetlen ritmusú keserves és a lassú ringású hajnali. A jeles napokhoz, adott naptári időszakokhoz kapcsolódó, hangszeres zenét is igénylő fontosabb műfajok: farsangos nóta, pakulár nóta, névnapköszöntő,  karácsonyi kántáló.

A kalotaszegi magyarok, románok és cigányok zenéje sok szempontból összefonódott, ugyanakkor sajátos jegyekkel is rendelkezik. A csárdást és szaporát helyenként mindhárom etnikum táncolja, legfeljebb utóbbit másként nevezi. Csak a románok járják a forgatós lassú (învârtita rară) és gyors (învârtita deasă, învârtita iute, sărita) változatát. A városi magyar nóta és a műdalok térhódításával a régi magyar dallamok egy része a magyar repertoárból kimaradozott, majd idővel ezeket már cigány vagy román dallamokként tartották számon, mivel az ő körükben továbbéltek. Szép számban vannak azonban olyan dallamok is, amelyeket egyaránt játszanak két vagy három etnikumnak is. A vidéken zsidók is éltek, akik a többségi magyarság zenéjének átvétele mellett helyenként hagyományos dallamanyagot is megőriztek, főleg a zsidó lakodalmi repertoárból.

A lemezen rögzített zenekar egyik utolsó képviselője volt a régi kalotaszegi vonószenének, muzsikájukat élőben sajnos már sosem hallgathatjuk. Ezzel a két CD-nyi válogatással kívánok emléket állítani az általuk egykor képviselt, megszűnőben lévő hangszeres kalotaszegi hagyománynak.

Pávai István