Pávai István honlapja

Gyimesi népzene

Szerkesztette Pávai István

Electrecord, EPE 02686 bakelit hanglemez, Bukarest, [1985]

Hivatkozások


Sávlista


1. Féloláhos

 8. Keservesek

2. Verbunk

 9. Amikor mennek a tyúk után

3. Kettős jártató és sirülő

10. Csoszogtató

4. Lassú magyaros

11. Halottkísérő

5. Lassú és sebes magyaros

12. A berszán elvesztette a juhait

6. Lassú és sebes csárdás

13. Korobjászka

7. Keserves

24. Kerekes


Előadók


  • Pulika János (1924) – hegedű (1, 2, 4, 8),
  • Vándor Mihály „Cándra” (1920) – hegedű (11, 12), szöveg (12),
  • Zerkula János (1927) – hegedű (3–6, 7–10, 13, 14), ének (5, 7)
  • Zerkula Régina (1922) – ütőgardon (1–6, 9, 10, 13, 14).


Ismertető


     A gyimesi települések a Tatros forrásvidékén, s a beleömlő patakok völgyén húzódnak végig. A gyimesiek népi kultúrája egyaránt hordoz magán székelyes és moldvaias jegyeket, pontosabban ezeknek egy sajátos ötvözetét hozta létre, amely gazdagságban és változatosságban mindkettőt fölülmúlja. A tájegység teljes népzeneanyagának bemutatására még egy többlemezes album sem lenne elegendő, hiszen itt harmincféle táncot ismernek, gazdag a lakodalom dallamkészlete, s magas az alkalomhoz nem kötött lírai dalok számaránya is. Lemezünk csupán a zenélést hivatásszerűen űző falusi muzsikusok repertoárjába nyújt bepillantást.

     Gyimesben a hagyományos hangszeregyüttes a hegedű–gardon kettős. A hegedűn a szokásos négy húr mellett a fogólap alá kifeszítve egy ötödik, á' hangolású „hanghúr” (zengőhúr) található, amely a hangzás dúsítását szolgálja, akárcsak a 17–18. századi viola bastarda, viola d’amore, baryton, theorba, chitarrone stb. aliquot-húrjai. (Vrancea-ban 5–7 ilyen húrt szerelnek a hegedűre.) A gardon csellószerű, házilag készített, fatörzsből kivájt hangszer, négy, egyformán kis d-re hangolt húrral, amelyet pálcával ütve, illetve a szélső húrnak a fogólapra való visszacsaptatásával szólaltatnak meg.

     Az így létrejött hanghatás a balról fa kampóval, jobbról virgáccsal ütött tupan (a janicsárzene közvetítésével Európába került török nagydob) hangjára hasonlít. Az ütősként is megszólaltatott mély vonóshangszer Erdély több vidékén ismert, de a gyimesihez hasonló, kizárólag erre a célra készített, egységesen hangolt és csak így használt, a ritmuskíséretet egymagában megoldó hangszer csupán a Keleti-Kárpátok középső övezetében fordul elő. A hegedű–gardon kettősben egyes kutatók a töröksíp–dob összetételű együttes leszármazottját látják. A gyimesi lakodalmakban néha két hegedűst szegődnek, temetésre rendszerint többet is megfogadnak. Ilyenkor igyekeznek egyformán játszani, ami népzenei keretek között elég viszonylagos, és sajátos heterofóniát eredményez (4, 8), akárcsak az énekelt és hangszeren játszott dallamváltozatok egymásratevődése (5, 7).

     A lemezre kiválasztott dallamok javarésze tánchoz kapcsolódik. A féloláhos (1) és a verbunk (2) szólisztikus jellegű férfitáncok. Előbbi az erdélyi gyors legényesek (pontozó, de ponturi, sűrű magyar, fecioreşte des) egyszerűbb, de a moldvai cigányos és şerereasca fejlettebb változata. A verbunk a féloláhos motívumkészletét alkalmazza a viszonylag újabb zenére. A kettős (3) oszlopos-vonulós jártatóból és gyorsabb sirülőből áll. Hasonló a román táncfolklór kárpáti dialektus-területén előforduló ungureasca vagy ca la Breaza elnevezésű táncokhoz, de szinkópás ritmusa a lengyel krakowiakkal is rokonítja. A lassú és sebes magyaros (4–5) lassúja aszimmetrikus ritmusú, akárcsak az erdélyi román és magyar lassú párostáncok (akasztós, széki lassú, de-a lungu, de purtat). A sebes részt zárt fogásban járják, majd ebből kiengedve a férfiak a zenész előtt ropogtatnak (dobogtatva figuráznak).

     Lényegében a lassú és sebes magyaros motívumait alkalmazzák a csárdásban (6) is, csak a zene ritmusa más. A korobjászka (13) és a kerekes (14) Moldvából örökölt lánctáncok. A csoszogtató (10) polgári eredetű párostánc. Dallama viszont régi, nagy területen ismert dudanóta. Érdekessége, hogy figurált változata a lakodalmi repertoár egyik dallamának: „Mikor mennek a tyúk után” (9). A keserveseket (7–8) elsősorban mindenki magában, magának énekli. Hangszeres változatban viszont gyakran játsszák temetésen az elhunyt kedvelt keserveseit. Kizárólag a temetéshez kapcsolódik a halottkísérő (11) dallama. „A berszán elvesztette a juhait” hangszeres programzene, amely számtalan változatban ismert Balassi Bálint nótajelzésétől napjainkig. A gyimesi variáns különlegessége a hegyekben jelzésként használt kiáltások (hüdintések) utánzása a hegedűn.

     A hangfelvételeket a helyszínen készítettem Tarkón 1979. május 20-án (3, 5, 7), 1979. augusztus 10-én (6, 9–10, 13–14), 1980. november 12-én (1–2, 4, 8) és Tarhavaspatakán 1980. július 28-án (11–12). Ezúton mondok köszönetet a gyűjtésben és a tájékozódásban nyújtott segítségért Bokor Imrének, Mihálydeák Csabának és Zakariás Attilának.

Pávai István