Pávai István honlapja

Bartók Béla, a népzenekutató
Egy kiállítás képei és dokumentumai

Szerkesztette: Pávai István

Hagyományok Háza, Budapest, 2007 (96 oldal)

Megrendelés - Tartalom

A népzenekutató Kodály Zoltán
Egy kiállítás képei és dokumentumai

Szerkesztette: Pávai István

Hagyományok Háza, Budapest, 2008 (104 oldal)

Megrendelés - Tartalom


Sajtóvisszhang


Magyar Nemzet, 2008. október 21

Bartók és Kodály, a népzenekutatók

     Két kiállításának anyagát jelentette meg a Hagyományok Háza: a Pávai István népzenekutató által szerkesztett Bartók Béláról szóló 2006-os, valamint a Kodály Zoltán népzenekutató munkásságát ismertető 2007-es tárlatok képeit és dokumentumait vehetjük kézbe könyv alakban.

     Nem mindennapi teljesítmény, ha valaki úgy állít öszsze egy kiállítást, hogy kizárólag a tárlat témáját alkotó személy leveleiből, írásaiból, egy-egy kortárs vagy családtag reflektáló szavaiból rajzolja meg az életút ívét, a művészi ars poetica lényegét. Pávai István ezt teszi, még hozzá nem is egyszer: Bartókot és Kodályt mint népzenekutatót mutatja be saját szavai nélkül, a leghitelesebb forrásokat, őket magukat megszólaltatva. Bár a befektetett munka elképzelhetetlenül nagy, hiszen az igazán odaillő idézetek és a látványos fotók kiválasztásához az egész életművet ismerni kell, többszörösen megtérül az eredményben: nemcsak mint népzenekutatót, de mint embert is megismerjük a két zeneszerző-népzenekutatót, közelebb kerülünk motivációikhoz, a miértekhez és a hogyanokhoz, ahhoz, hogy mi vezette, mi predesztinálta őket a népzenekutatásra.
     Maguk a kiállítások, amelyek egy-egy rövid kirándulást leszámítva a Hagyományok Háza színházterme előtt fogadták a látogatókat a két emlékévben, a nagy tablókon is rendkívül hatásosak voltak. Egy kiállítást szemlélve azonban nem lehet minden részletben elmerülni, éppen ezért nagyon hasznos, hogy az anyaguk mostantól szerkesztett változatban, könyv formájában is kézbe vehető, és bármikor leemelhető a polcról.
     A két kiállítás lényegében párhuzamban halad: az első „népzenei” emlékektől, a galántai óvónőtől és a cigányzenétől kezdve a tiszta forrás felfedezésén át a gyűjtőutak tapasztalatáig. Persze nem ragad le a szűk szakmai tényanyagnál: olyan színesen ábrázolja azokat, ahogy a zeneszerzők maguk is megélték. Élményként, történetként, elhatározásokkal, lelkesedéssel, felismeréssel. Velük együtt járhatjuk be azt az utat, amelyet maguk is bejártak, amíg meg nem fogalmazták azt a tudást, ami ma is a népzenekutatás alapja.
     Azt hittem, sokat tudok Bartókról és Kodályról, különösen a népzene-kutatói munkásságukról. Pávai István rádöbbentett, hogy egyáltalán nem, s egyszersmind rávezetett arra is, hogy mekkora tartalék erő rejlik a magyar zenei élet számára annak a két szerzőnek az életművében, akinek mind a munkája, mind a hozzá fűzött írásai számunkra könnyedén elérhetőek lennének. Ez a két könyv egy kicsit közelebb hozza a vaskos köteteket azokhoz, akik nyitottak ugyan, csak eddig nem mertek elmélyülni benne, de azokhoz is, akik már olvasták Bartók írásait vagy éppen a Visszatekintést, esetleg szakmabeliek. Zenészek, különösen népzenészek számára kötelező olvasmány.
     (Bartók Béla, a népzenekutató – Egy kiállítás képei és dokumentumai; A népzenekutató Kodály Zoltán – Egy kiállítás képei és dokumentumai. Mindkét kiadványt szerkesztette: Pávai István, kiadja a Hagyományok Háza, 2008.)

Kiss Eszter Veronika


Új Katedra. 2009/1-2. 37.

Kiállítások a könyvespolcon

     Két egymást követő kiállítása képeiből és dokumentumaiból szerkesztett köteteket jelentetett meg a Hagyományok Háza. A Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás célja a világhírű zeneszerző úttörő jelentőségű népzenekutatói munkásságának vázlatos bemutatása volt. A következő jubileumi tárlat Kodály életművének azokat az állomásait tekintette át, amelyek népzenekutatói szemléletének kialakulásához vezettek, illetve részletesebben bemutatta azokat a kutatási témaköröket, eredményeket, tudományos műhelyteremtő erőfeszítéseket, amelyek által a magyar népzenekutatás a nemzetközi etnomuzikológiai törekvések élvonalába került. Akinek nem adódott lehetősége a két kiállítás megtekintésére, cseppet se bánkódjék, hiszen a Hagyományok Házában összegyűjtött anyagokból szerkesztette Pávai István A népzenekutató Kodály Zoltán és Bartók Béla, a népzenekutató című kiadványokat. Ritka ajándékot kap kezébe az a látogató, akit a kiállítások megtekintésekor megfogott egy-egy különleges hangulatú kép, például Balázs Béla és Bartók Béla poroszkálása az országúton 1917-ben, vagy a két zeneszerző remekül megfogalmazott mondatai, amit olyan jólesik újra és újra elolvasni, idézni, mert ma is erőt, biztatást ad ahhoz, hogy ne hagyjuk magunkat letáboroztatni az értéktelenség dzsungelében. „Életem legboldogabb napjai azok voltak, melyeket falvakban, parasztok között töltöttem. Meggyőződésem szerint igazi, ún. szűkebb értelemben vett népi dallamainknak mindegyike valóságos mintaképe a legmagasabbrendű művészi tökéletességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach-fúgát vagy Mozart-szonátát. Az ilyen dallam klasszikus példája egy zenei gondolat páratlanul tömör, minden feleslegest elkerülő kifejezésének. (…) Abból a parasztzenéből, amelyről most szólunk, hiányzik minden járulék – itt minden alapvetően lényeges.” (Bartók Béla: Magyar népzene és új magyar zene)

     „Dósa Lidi féldallama sejtette meg vele a székely zene különlegességét… 1905-ben az Ethnographiában megjelent első mátyusföldi gyűjtésemet, majd 1906-ban megjelent dolgozatomat (A magyar népdal strófa-szerkezete) nagy figyelemmel tanulmányozta, behatóan kérdezősködött a gyűjtés módjáról, a néppel való érintkezésről. Megismerkedett a fonográffal. Saját rendszeres gyűjtése 1906-ban kezdődött Vésztő környékén. De Erdély nem hagyta nyugodni. Ösztöndíjat kért és kapott a székely népzene tanulmányozására, s 1907 nyarán elindult Csík megyébe. Oly tömeg ötfokú dallammal jött vissza, hogy a magam egyidejű északi leleteivel egybevetve egyszeriben világos lett ennek az addig észre sem vett hangsornak alapvető fontossága.” (Kodály Zoltán: A folklorista Bartók)

H. Gábor Miklós